Nap mint nap jelennek meg újabb cikkek arról, hogy a hazai személy- és vagyonvédelmi szakmában igen kritikus a helyzet, mivel 10-20 ezer vagyonőr hiányzik a piacról.

Ha ilyen témájú cikkekból kíván valaki szemezgetni azt megteheti itt, itt, itt és itt is.

Miközben ennek okait boncolgatják (alulfizetettség, magas fekete foglalkoztatás, stb..) igen kevés szó esik arról, hogy vajon mitől és kik irányítása mellett süllyedt idáig ez az egész szakma, és hogyan alakult ki az a fajta rendszer ami ezt a nagy arányú fekete foglalkoztatást, ezzel párhuzamosan pedig a szolgálatatás minőségének alacsony színvonalát eredményezi.

Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell értenünk, hogy hogyan is épül fel egy átlagos személy- és vagyonvédelmi szolgáltatási láncolat.

Alvállalkozói láncolat

A jól bevált, több évtizedes gyakorlat szerint a nagy piacvezető biztonsági cégek, amik többnyire magas rangú volt vagy aktív rendvédelmi vezetők érdekeltségébe tartoznak, nem egy esetben erős politikai hátszéllel, többnyire nem saját alkalmazásban, hanem alvállakozói rendszerben dolgoznak. Ezt azt jelenti, hogy, bár a fővállalkozó cég köt szerződést a megbízóval, a munkát kiszervezi egy másik biztonsági cégnek, ezzel pedig a felelősséget is rá hárítja tovább. Természetesen a maga kis hasznát azért leszedi, azt pedig többnyire le is adózza, így a részéről a törvényes működés látszata áll fenn.

Ez az alvállakozói rendszer aztán táptalajt nyújtott különböző kölségvetési trükközésekre, valamint a feketén foglalkoztatások leplezésére.

A 90-es évektől kezdődően, amikor a személy- és vagyonvédelmi szakmai elkezdett “slágerszakma lenni” a helyzet teljesen vadnyugati volt. A vagyonőrök 90%-a nem volt bejelentve, amit a következő képpen oldottak meg.

A fővállalkozó már eleve jóval a reális ár alatt kötött szerződést a megbízóval, (a 2000-es években ez például 500-650 forintos óradíjat jelentett), amit aztán a maga kis 10-20%-os hasznát levéve tovább passzolt egy alvállalkozónak. Szinte mindegyik nagy cégnek volt erre egy saját alvállalkozója.

Ez az alvállalkozó aztán szintén levette a maga hasznát és tovább passzolta a munkát több kisebb alvállalkozónak, akiknek meg volt szabva, hogy mennyi pénzt adjon az őrnek és mennyi maradhat meg neki. A gond ezzel az, hogy mire a megbízás elért a 3. szintre, az eredeti vállalási díj leolvadt a felére, azaz alett belőle 350-400 forint / óra / vagyonőr. Ebből a pénzből már akkor is lehetetlen volt legálisan foglalkoztatni egy vagyonőrt. (az akkori személy- és vgyonvédelmi szakmai kamarai ajánlása szerint a minimális vállalási ár, amiből egy minimálbéren dolgozó vagyonőr bérköltségei, valamint minimális haszon kihozható 1000 forint / óra körüli összeg volt.).

Tehát az alvállakozónak maradt az a lehetőség, hogy feketén foglalkoztatja a vagyonőrt, magánnak pedig levesz szintén 10-20%-ot. Így lett aztán a végén 300 Ft-os adózatlan órabér a vagyonőr fizetsége, ami mellett persze sem fizetett szabadság, sem táppénz, sem túlóra pótlék, sem egyéb, törvényben előírt juttatás nem járt.

Itt viszont felmerült az a probléma, hogy ha az alvállalkozónak ennyi bevétele származik és nincs kiadása (mivel az őrt feketén foglalkoztatja, annak bérét nem számlhatja el költségként) marad az a megoldás, hogy papíron ő is továbbadja a munkát, áltában egy “eldobható” cégnek, aki aztán semmilyen adóterhet nem fizet be.

Volt amikor a láncolat még tovább ment, mindenki papíron alászámlázott a másiknak, a végén pedig mindig volt egy fiktív, vagy valós de “eldobható” cég.

Ezáltal létrejött egy 4-5 lépcsőből álló alvállakozói láncolat, aminek a vége adóelkerülés, feketén foglalkoztatás, fiktív számlázás, és persze a szakma rossz megítélése mind a munkavállalók, mind pedig a szakma alacsony színvonalát látva, az átlagember szemében.

Egy esetleges ellenőrzés során általában csak a szerződési legaláján álló cég dőlt be, ami sok esetben fiktív volt, meg legfeljebb az eggyel felette álló cég, a fővállalkozóhoz viszont szinte soha nem jutott el a munkaügyi, vagy adóügyi vizsgálat, mert jogilag ő tiszta maradt azáltal, hogy továbbadta a munkát, ezáltal a felelősséget, valamint a munkáltatói jogokat és kötelességeket.

Módszerváltás

A 2000-es évek második felében történt egy változás a rendszerben, amihez sokan nagy reményeket fűztek a fekete foglalkoztatás visszaszorítását tekintve. Sajnos azóta kiderült, hogy ezek is csak látszatintézkedések voltak, amik a rendszert egyáltalán nem változtatták meg, csak némiképp átalakították.

A 2005. évi CXXXIII. Törvény megtiltotta az alvállalkozó láncszerződéseket, így azt lehetett remélni, hogy ezzel meg is szűnik, vagy legalábbis lecsökken a feketén foglalkoztatás és adóelkerülés ebben a szektorban.

A helyzet viszont nem ilyen egyszerű. A törvény ugyanis (talán szándékosan, talán nem) csak azt tiltja meg, hogy azonos tevékenységi körön belül nem szerződhet tovább az alvállalkozó, azaz a személy- és vagyonvédelmi tevékenységre nem szerződhet tovább.

És itt jön az a trükk, ami aztán még az eddiginél is rosszabb helyzetet eredményez.

Jelenleg a módszer a következő:

A “csúcson” levő szereplők az eddigiekkel teljesen azonos módon működnek. A fővállalkozó vagyonvédelmi cég többnyire jóval piaci áron alul szerződik a megbízóval (jelenleg a kamarai ajánlás szerint 1929 Ft + ÁFA / óra egy vagyonőr legális foglalkoztatásának a rezsióradíja, manapság viszont 700-800 forintos díjakon is simán szerződnek fővállalkozók a megbízókkal), amit aztán a jól bevált módon tovább passzolnak az alvállalkozónak 10-20% haszon levonása után.

Itt elméletileg meg kéne szakadnia az alvállalkozó láncnak, mert a törvény szerint újabb vagyonvédelmi cég a munkába nem vonható be. Itt a kulcszó a vagyonvédelmi.

Azt ugyanis nem tiltja a tövény, hogy munkaerő kölcsönző céget vonjon be az alvállalkozó, így a lánc továbbmegy, csak már nem vagyonvédelmi szerződés keretén belül, hanem munkerő kölcsönzés címén.

És itt történik meg az, ami a '90-es, 2000-es évek totális feketefoglalkoztatásánál is aljasabb.

Az őrt bejelentik a munkerőkölcsönző céghez, így látszólag rendben van a foglalkoztatása egy esetleges munkaügyi ellenőrzés során, viszont az adó- és járulékterheket nem fizetik. Így a cég hónapokig, vagy akár egy évig is működhet a legális működés látszatát keltve, mire a rendszerben kiderül a turpisság.

Ha a cég túl sok adósságot halmoz fel, akkor egyszerűen eltemetik egy cégtemetőben és létrehoznak egy új céget, ahová az őrt átjelentik, sokszor a tudta nélkül, és megy minden tovább.

Természetesen fizetett szabadság, táppénz, túlóra pótlék, de még a 24 órás szolgálatban kötelezően megszabott 4 óra pihenőidő sem jár az őrnek.

Miért aljasabb ez a rendszer mint az előző, ahol teljesen feketén volt foglalkoztatva mindenki?

Mert akkoriban mindenki tudta, hogy feketén van foglalkoztatva, most viszont mindenki át van verve. Nem csak a hatóságok, hanem maga a munkavállaló is, aki abban a hitben jár be munkába nap mint nap hogy “ketyeg” a nyugdíjjáruléka, rendben van a TB-je, stb...

Ezzel szemben a költségvetésben óriási hiányok keletkeznek a be nem fizetett milliárdos adók és járulékok miatt, a dolgozó pedig majd akkor szembesül a szomorú valósággal, amikor közlik vele, hogy nincs fedezet a TB ellátására, vagy nem kap nyugdíjat, holott ő ledolgozta azokat az éveket, ami alapján megilletné az ellátás.

Az őr jogainak érvényesítésére, valamint kártérítésre, vagy az elmaradt járulékok befizetésre igen kevés az esély, mivel ezeket az eldobható alvállalkozókat, illetve munakerő kölcsönzőket csődbe viszik, megszűntetik, a láncolatban felette álló pedig jogilag nem felelős semmiért.

Nem csoda tehát, hogy ez, az adóelkerülésen és munkaerő-kizsákmányoláson alapuló ágazat nem vonzó a munkavállalók számára és aki teheti elmenekül belőle.

Ezáltal viszont tovább romlik a szolgáltatás minősége, valamint a szakma megítélése, mert többnyire az értelmesebb, jobb képességű emberek hagyják ott a piacot, külföldön, vagy itthon más szakmában helyezekednek el, és marad a “maradék”, akik finoman szólva sem képviselik a szakma csúcsát (tisztelet a kivételnek).

Hogyan lehetne rendbe tenni a rendszert?

Az elmúlt időszakban felgöngyölítettek több, a vagyonvédelemben tevékenykedő adóelkerülésen és járulékcsaláson tetten ért céget, amit páran a szakma kifehéredésének kezdetének tartanak, viszont a helyzet sajnos nem ilyen egyszerű.

Erről bővebben itt és itt, valamint egy részletesebb írás a szakmát érintő adócsalási ügyekről itt olvashat.

A rendszer legnagyobb hibája, hogy az igazi felelősöket, akik ezt az egész rendszert kialakították és akik a legnagyobb haszonélvezői, a jelenlegi törvények szerint nem lehet felelősségre vonni.

Érinthetetlen cégek

Ez mellett pedig ott vannak azok a cégek, akik érinthetetlenek, azaz kapcsolataik és politikai beágyazódottságuk okán nem kell tartaniuk adó-, illetve munkaügyi ellenőrzésektől és retorzióktól, így a többi, kapcsolatokkal nem rendelkező adócsaló céghálózatok felszámolása nem oldja meg a problémát, hanem csak az erőviszonyokat rendezi át ezen kivételezett cégek javára.

A kisebb cégek szerepét, megbízásaikat átveszik azok, akik büntetlenül űzhetik tovább az ipart, ugyanazokkal a feltételekkel, ugyanazokért a vállalási díjakért.

Ezen oknál fogva, a fekete foglalkoztatás a szakmán belül nem csökken egyáltalán.

A legfájóbb pontja a történetnek az, hogy a szakma meghatározó alakjai, azaz a piacvezető vagyonvédelmi cégek tulajdonosai és vezetői nagyrészt a rendvédelmi szervek volt, vagy aktív tagjai, akik az állampolgárok életének, testi épségének, jogainak megóvását voltak, vagy lennének hivatottak szolgálni, ma pedig egy munkaerő-kizsákmányoláson, adó- és járulékcsaláson alapuló üzlet haszonélvezői, akik közül sokan az elmúlt két és fél évtized alatt milliárdos vagyonra tettek ebből az üzletből szert.

Amíg az irreálisan alacsony áron szerződő megbízók és fővállalkozó cégek nem vonhatóak felelősségre, addig hiába is várhatjuk az ágazat kifehéredését, a szakmai színvonal emelkedését és jobb megítélését.

A felelősség pedig teljesen egyértelmű akkor, amikor olyan vállalási áron szerződnek a cégek a megbízókkal, amiből már egyértelműen tudni lehet, hogy a törvényes foglalkoztatás költségeit nem fedezi.

Az, hogy milyen biztonsági kockázatokat rejt egy alulfizetett, motiválatlan és sok esetben alulképzett személy- és vagyonőr pedig úgy látszik kevés embert érdekel. Talán ez is megérne egy külön cikket.