A történetem valószínűleg nem egyedi, viszont fényesen példázza a hazai gépjárművezető-oktatás sajátságos helyzetét.

Mint közismert, a gépjárművezető-oktatásban zajló évtizedes korrupciót azzal a remek ötlettel próbálták felszámolni, hogy kiszervezték azt, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy ugyanazok az alakok végzik a feladatot, mint eddig, csak már külsős vállalkozóként, és nem NKH-s alkalmazottként.

A csoda, úgy látszik, hogy elmaradt.

A saját történetem:

Idén januárban kezdtem el egy C kategóriás gépjárművezető tanfolyamot, egy közismert, 9. kerületi autósiskola szervezésében.

Nem elhanyagolandó tény, hogy nem vagyok kezdő autóvezető, több mint 15 éves "B" kategóriás rutinnal, hivatásos jogsival, PAV 1-gyel, valamint fuvarozó és nehézgépkezelő felmenőkkel rendelkezem, így, ha nem is mondanám magam profinak a témában, de láttam már mindenféle méretű járművet kívülről, belülről egyaránt.

Szerettem volna a képzést minél hamarabb elvégezni, így az e-learning tanulás mellett hamar bejelentkeztem a vizsgákra, amit még januárban sikeresen teljesítettem, 90% feletti eredménnyel.

Ezután megkezdtem a „rutin” képzést, amit az autósiskola egyik alvállalkozója tartott. Ez pár óra tanpályán történő vezetésből, azt követően pedig egy gyakorlati és elméleti, úgy nevezett biztonságos üzemeletetés, vizsgából áll, ahol a tehergépjármű üzemeltetésével kapcsolatos kérdésekre kell válaszolni a vizsgabiztosnak, szóban.

Az autósiskolával való szerződéskötéskor úgy tájékoztattak, hogy lesz egy külön gyakorlati oktatási nap, a biztonságos üzemeltetés témakörében, amit az iskola a vizsga napjáig nem szervezett meg, így úgy kellett BÜ vizsgára menni, hogy ezzel kapcsolatos oktatás nem volt. Amikor a vizsga előtt ezzel kapcsolatban felhívtam az autósiskolát, azt mondták, hogy a tananyag megegyezik az elméleti vizsga tananyagával, így arra tudok készülni az e-learning rendszerben, valamint fél nappal a vizsga előtt átküldtek pár régi, fénymásolt és beszkennelt jegyzetet.

2019 márciusában volt a rutin és a biztonságos üzemeltetés vizsgám, amin 3 másik tanulóval együtt vettem részt.

A kirendelt vizsgabiztos egy idősebb úr volt.

A rutin vizsga alatt az egyik jelen levő tanuló arról tájékoztatott, hogy ő, a gépjárművezető oktató tanácsára, adott kenőpénzt, majd megkérdezte tőlünk, hogy mi is adtunk-e. Erre az én válaszom nem volt, mivel én nem adtam és nem is kaptam ilyen irányú egyértelmű felkérést, bár az oktató a vizsgát megelőző gyakorlati oktatáson tett egy olyan megjegyzést, hogy "A BÜ vizsgán többen buknak meg, mint vezetésen". Ennek, akkor még, nem tulajdonítottam jelentőséget. Mint utóbb kiderült, kellett volna.

A rutin vizsga után, a biztonságos üzemeletetés vizsga megkezdése előtt, az oktató közölte, hogy ő kimegy a telephelyről kávézni, majd gyalogosan elhagyta a telephelyet és kettesben maradtam a gépjárműben a vizsgabiztossal. A vizsgabiztos számos olyan kérdést tett fel, mely túlment az oktatási anyag, valamint a C kategória keretein (például: Mennyi levegőtartálya van, és miért, egy busznak, valamint ugyanilyen jellegű kérdések pótkocsis teherautóval kapcsolatban. Az egyik kérdés a D kategória, a másik pedig a C+E kategória kérdése, ami nem tartozik az én általam elvégezni kívánt képzésbe.), valamint hiába válaszoltam a további kérdéseire, azokat utána ő gyakran olyan technikai részletességgel fejtette ki, amit az oktatási anyag nem tartalmaz. Ezek után közölte, hogy nem tanultam eleget, majd elégtelen értékelést adott.

Fentiekről panaszlevelet küldtem a közlekedési felügyeletnek, majd 2-3 munkanapot követően telefonhívást kaptam az autósiskola munkatársától, aki közölte velem, hogy a felügyelettől tájékoztatták őket a panasztételemről, majd elkezdett győzködni, hogy a panaszomat vonjam vissza.

Először azt ajánlotta fel, hogy soron kívül intéznek pótvizsgát, ha visszavonom a bejelentésem, de erre nem voltam hajlandó, mert nem láttam biztosítottnak azt, hogy tisztességes bánásmódban részesülnék a pótvizsgán, valamint sérelmesnek tartottam azt is, hogy egyáltalán pótvizsgáznom kell, holott a megbuktatásom oka nem a tudásom hiánya volt, hanem az, hogy nem adtam kenőpénzt, így jogos elvárásom lenne, ha az akkori vizsgám értékelése lenne „megfelelő”-re változtatva.

Az autósiskola munkatársa több olyan megjegyzést tett, hogy a panaszom „felesleges”, és „nincs semmi értelme”, amivel, bár nem mondta ki nyíltan, a gépjárművezető-oktatásban jelen levő szervezeti szintű korrupcióra utalt, ahol úgyis eltussolják az ügyet.

Ezen telefonbeszélgetésünkről hangfelvételt is készítettem.

Ezt követően folyamatosan hívogattak, és próbáltak győzködni, hogy vonjam vissza a bejelentésem. Mindenáron arra akartak rávenni, hogy személyesen beszéljük meg ezt a dolgot, amire én nem voltam hajlandó, mert féltettem a személyes biztonságom. Ekkor azzal próbáltak hatni rám, hogy így nagyon sokáig fog tartani a képzés, és ha úgy megyek vizsgázni, hogy a bejelentésem fennáll, akkor a következő vizsgabiztos is ezt biztosan tudni fogja. Ez egyértelmű pszichés nyomásgyakorlás volt.

Mivel, ezek után már teljesen elment a kedvem attól, hogy letegyem a C kategóriás jogosítványt, látván azt, hogy mennyire ki vagyok szolgáltatva ezeknek a korrupt alakoknak, így azt a feltételt szabtam, hogy visszavonom a bejelentésem, és abbahagyom a képzést, amennyiben visszakapom a teljes befizetett képzési díjat. Ebben az autósiskola nem ment bele, de az addig befizetett gyakorlati képzési díjat, ami a teljes befizetett összeg kb. 1/3-a visszaadták volna, persze, csak személyesen. Elküldtem az autósiskola képviselőjének a bankszámla számom, hogy arra teljesítsék a visszafizetést, valamint a levelezési címem, hogy oda küldjék a szükséges dokumentumokat, a képzésem megszüntetéséről, de ez nem történt meg részükről.

Ezzel egy időben érkezett meg a közlekedési felügyelet válasza, mely az alábbi volt:

„2019.március 13-án küldött levelére a következőt válaszolom.

Meghallgattam az Ön vizsgáján közreműködő vizsgabiztost, aki az alábbi nyilatkozatot tette.

XXX a három biztonsági ellenőrzés és üzemeltetési kérdések egyikére sem tudott – még segítséggel sem – kielégítő választ adni, ezért mentőkérdést tettem fel, ami az üzemi légfékberendezés működésével volt kapcsolatos. Sajnálatos módon nem tudott élni a felkínált lehetőséggel, nem tudta elmondani a levegőellátó (töltőkör) szerelvényeit, azok feladatát, ezért minősítettem sikertelennek a vizsgát.

Tájékoztatom, hogy a légfékrendszer és azok alkatrészei, valamint a feladatuk a tananyag kiemelt része, amit az oktatási és a vizsgaanyag is tartalmaz.

Üdvözlettel:

xx yy

osztályvezető

Fővárosi Vizsgaszervezési és Utánképzési Osztály

KAV Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont"

Fenti levélben foglaltak szerint én annyira nem tudtam semmire válaszolni, hogy több mentőkérdést kellett feltenni nekem, amire még segítséggel sem tudtam a választ. Tekintve, hogy az elméleti vizsgán, ugyanebben a témakörben 93%-os vizsgát tettem, ez az állítás egyértelműen nem állja meg a helyét, valamint várlázítóan sértő. Ezt válaszlevelemben közöltem is a felügyelet részéről a fenti kedves úrral és továbbra is fenntartottam a bejelentésem.

Azóta sem az autósiskolából, sem a felügyelet részéről nem kerestek.

Kb. 150 ezer forintom van eddig a képzésben, melyet nem tudok visszaszerezni, valamint ezek után már a képzést befejezni sem merem, tekintve, hogy mennyire átszövi az egész rendszert a korrupció, és milyen nagymértékű az összefonódás az autósiskolák, a korrupt vizsgabiztosok, valamint a közlekedési felügyelet között.

Több ismerősömmel is beszéltem erről ,és 90%-uk arról tájékoztatott, hogy ő fizetett a vizsgáján. Nem hiszem el, hogy ma Magyarországon ennyire ki van az ember szolgáltatva pár korrupt, magukat kiskirálynak képzelő, vizsgabiztosnak.

Úgy látszik, hiába alakították meg az új szervezetet, a KAV-ot, a gépjárművezető-oktatásban a korrupció maradt a régi.

A minap pont a belvárosban volt dolgom így volt időm tüzetesebben szemügyre venni az Erzsébet téren levő Michael Jackson emlékfát. A fa A Google térképen is rajta van, közkedvelt turista célpont, Michael Jackson rajongóknak meg egyenesen zarándokhely. Jönnek turisták, iskolás csoportok, sőt, Michael Jackson ruhába öltözött rajongók is fotózkodni a fához a világ minden tájáról. Szinte nem telik el úgy 10 perc, hogy valaki ne nézné körbe, fényképezné le.

Sajnos a hely azonban a hétvégi bulizóknak is néha áldozatul esik. Vasárnap reggel nem nyújt túl üde látványt a körbeszemetelt emlékhely. A fényképekből is hiányzik pár, és a mécsesek közül is felborult néhány.

Egyszer csak megjelenik egy idősebb nénike, szatyrából előhúz egy A4-es méretű laminált Michael Jackson fotót, elkezdi vele a fa körül lehullott leveket elsepregetni, megigazítja a fa körüli mécseseket, tesz-vesz egy kicsit, majd németül odaszól a fát éppen nézegető turista családnak. Sajnos a turisták nem beszéltek németül, így a hölgy átvált angolra. Sajnos ők pont olyan turisták voltak, akik nem beszélték az angolt sem, így a néni nem járt sikerrel. Tétován hozzám fordul és megkérdezi „Maga Magyar?”, majd beszédbe elegyednünk. Azt meséli, hogy ő gondozza a fát már 9,5 éve.

„Minden nap kijárok ide, most is hoztam egy képet, mert láttam, hogy egy hiányzik, de nem jót hoztam, állót hoztam, de fekvő hiányzik. Most visszamegyek és hozok egy olyant, amit fel tudok tenni annak a helyére, amit elvittek” mondja kedvesen, majd folytatja „Minden nap kijövök ide, rendbe teszem a helyet, visszaállítgatom a mécseseket, amit felborítanak. Kerítésnek vannak azok itt, tudja? Néha elvisznek pár képet, akkor azt pótolom. 1000 forintomba kerül a nagy kép, 500-ba a kicsit.” Kérdezem, hogy kap-e hozzá valami támogatást, amire mosolyogva közli, hogy ő már 68 éves, nem iszik, nem dohányzik, sőt még húst sem eszik, nincs senkije, akiről gondoskodnia kéne, így szívesen teszi, hogy erre áldoz. „62 ezer a nyugdíjam, de belefér”

Az emlékfa történetét pedig így meséli el.

„Kértük annak idején a szálloda vezetőségét, hogy csináljunk egy életnagyságú szobrot ide, a szálloda elé, de nem mentek bele. Ekkor csináltuk itt ezt az emlékfát. Eleinte a közteresek le akarták bontani, mondván, hogy nincs közterület-foglalási engedély. Ekkor bementem az önkormányzathoz, kértem engedélyt. Nem adtak engedélyt, de garantálták, hogy nem fogják elbontani. Most, hogy átkerült a Főkerttől a Városgazdálkodási Kft-hez a terület bementem hozzájuk is és kértem őket, hogy hadd maradjon a fa. Nehogy most ők akarják elbontani.”

„Na, most megyek, mert még ki kell hoznom a másik képet, az helyett amit elvittek” köszön el és elsiet.

Bár, az interneten fellelhető információk szerint a fáról a hazai Michael Jackson Fan Klub is gondoskodik a hölgy lelkesedése és kitartása, ahogy a fát gondozza elragadó.

Ha már anyagilag nem tudjuk őt támogatni ebben, tegyük meg azzal, hogy vigyázunk az ott kihelyezett képekre, mécsesekre és virágokra, ha arra járunk!

Utazás közben sokszor jön elő az emberből „az állat” és valahogy kevésbé toleránsak mások, utastársak, személyzet, stb.. iránt. Sok módja van annak, hogy valaki magára ragassza a „bunkó utas” jelzőt, kezdve a biztonsági előírások be nem tartásától, majd a személyzettel ezen való hisztizéstől, a repülőn való teljes lerészegedésig. A sort még folytathatnám, de akkor nem cikket, hanem könyvet kéne írni.

Tény, hogy sok ember van, sorba kell állni, megtiltanak egy csomó mindent, de a repülővel való utazás ezzel jár, ezt illik megérteni és elfogadni, amikor az ember arra adja a fejét, hogy a közlekedésnek ezt a módját választja.

A diszkont légitársaságok legjobb döntése volt, hogy végre náluk is fix ülőhelyeket kapnak az utasok, sőt felárért már a foglaláskor megválaszthatják, hogy hová akarnak ülni. Emlékezetes pillanatok voltak azt látni, amikor még nem így működött a dolog és az utasok egymást taposva rohantak a gépre, hogy a kényelmesebb helyeket ők foglalhassák el, gyereket, öreget félrelökve, mint egy birkacsorda. Aztán persze megkezdődött a harc a gépen a jó helyekért, a csomagok, teszkós szatyrok ide-oda tuszkolása, a karfákért való küzdelem, stb…

Az összes hasonló jelenséggel sajnos nem tudunk egy cikkben foglalkozni, bár lehet, hogy érdemes lenne, így most egy témával, a karfák használatával szeretnék foglalkozni. Egy átlagos repülőn 3 üléses széksorok vannak többnyire, ahol viszont 4 kartámasz van. Ahhoz, hogy az ezzel kapcsolatos vitákat elkerüljük érdemes tudni, hogy mi az illem ebben az esetben. Ki melyik karfa használatára jogosult.

Ablak melletti utas:

Az ablak melletti utas „jussa” a kilátás, valamint egy darab kartámasz, az amelyik az ablak felőli oldalon van.

Középső utas:

Mivel ő a szalámi a szendvicsben, és sem jó kilátás, sem nagyobb lábtér nem jut neki, így az ő „vigaszdíja” a két középső kartámasz.

Folyosó felőli utas:

A Folyosó felőli utas luxusa az, hogy az egyik lábát akár még ki is nyújthatja, már amikor nincs forgalom a folyosón, és övé a folyosó felőli kartámasz.

A dolog pofonegyszerűnek és egyértelműnek tűnik, valahogy mégis sokszor megy a könyök lökdösés, a karfák megszerzéséért. Remélhetőleg ezután nem fog.

Sokat olvasni róla, hogy mekkora a feketefoglalkoztatás Magyarországon, és azt is tudni lehet, hogy jellemzően melyek azok a területek, ahol ez az átlagot meghaladó mértékű.

Arról, hogy ezek területek hogyan kapcsolódnak egymáshoz, pontosabban, hogyan kapcsolódnak ugyanazokhoz a személyekhez és érdekcsoportokhoz, valahogy mégsem esik szó.

Jellemzően, a „nagyüzemi” fekete foglalkoztatás az építőiparban, a takarítási szektorban, valamint a személy- és vagyonvédelemben a legnagyobb. Nézzük meg ezt a 3 területet, hogy mi is kapcsolat köztük, és kik húzzák a legnagyobb hasznot abból, hogy az ebben a szektorban tevékenykedő több százezer embernek a megélhetésével és jövőjével játszanak.

Általában, ezen területek mindegyikére jellemző, hogy alvállalkozói rendszerben dolgoztatnak, vagyis a fővállalkozó alatt még legalább egy, de jellemzően egy egész láncolat van, aminek a végén ott a feketén foglalkoztatott alkalmazott, aki sok esetben azt sem tudja, hogy pontosan ki a munkaadója. Gyakran fordul elő, hogy rendszeresen váltogatják a láncolat alján, a dolgozót papíron foglalkoztató céget, amik többnyire eldobható cégek és egy cégtemetőben végzik. A módszer nem új, hosszú évek óta működik, a hatóságok mégsem találtak rá eddig hatékony ellenszert (Vajon miért?). Egy esetleges hatósági ellenőrzésnél is többnyire csak ezek az alsó szinten levő cégek buknak, meg talán még egy réteg, de a fővállalkozóhoz, valamint a megbízói szintre sosem ér el a felelősségre vonás.  Pedig teljesen egyértelmű a helyzet akkor, amikor a vállalási díj eleve lényegesen kevesebb, mint amennyiből egy dolgozó legális foglalkoztatása kihozható.

Hogyan kapcsolódik a 3 legfertőzöttebb terület egymással

Az építőiparról szinte mindenki tudja, hogy a feketefoglalkoztatás melegágya. A nagy építőipari cégek valahogy mégsem kerülnek reflektorfénybe, legfeljebb csak valamelyik sokadik alvállalkozójuk, aki elviszi a balhét. Az építőiparral szorosan összetartozik az épületüzemeltetés. Vannak építőcégek, akiknek külön van építőipari, és épületüzemeltető üzletága. Az épületüzemeltetés legalább akkora üzlet, mint az építés, főleg, ha feketén foglalkoztatják a munkaerő nagy részét. Az üzemeltetésben általában „csomagban” adják a szolgáltatást a megbízónak, amibe beletartozik a karbantartás, takarítás, őrzés-védelem is úgy, hogy mindegyikre meg van az üzemeltető cég saját vállalkozója biztonsági, takarítási, és egyéb területekre, akik, a már ismert rendszerben további alvállalkozókat vonnak be. Ezen kívül az építkezéseket is őriztetni kell, ami legtöbbször szintén a bennfentes őrzővédő céggel történik. Ha mégis külsős cég őrzi az építkezést, az leginkább azért fordulhat elő, mert jóval aláment, a már így is feketemunkával kalkulált, árnak. Szóval, itt is kéz a kézben dolgozik a feketén foglalkoztatott építőmunkás, őr és takarító.

A vagyonvédelemben, például, létezik egy ajánlás a szakmai kamarától, ami 2300 forint körüli rezsi óradíjat állapít meg, mint a törvényes foglalkoztatást biztosító vállalási ár. Ezt, a közbeszerzéseket kivéve, sehol nem kötelező alkalmazni, így hiába tudja mindenki, hogy ez alatt a vállalási ár alatt nem lehet törvényesen foglalkoztatni egy vagyonőrt, akinek a szakmai minimálbér, azaz 161000 forint a legkisebb adható jövedelem, mégis ennek az árnak a feléért őriznek vagyonvédelmi cégek. Ebből, a fél áron elvállalt megbízásból kell neki, és az alvállalkozóinak, még hasznot zsebre tenni, így garantált a feketén foglalkoztatás. A törvényes foglalkoztatáshoz szükséges megbízási díj másik fele pedig ott marad a megbízó zsebében.

Mekkora pénz is ez

Tegyük fel, hogy egy biztonsági cég kb. 200 vagyonőrt foglalkoztat, a kamarai ajánlásban szereplő vállalási díj feléért, ami teljesen általános Magyarországon. Az kb. 50.000 munkaórát jelent. Ha megfelezzük a 2300 forintos óradíjat, akkor a cég 1150 forintért őriztet, és 1150 forint az, amit a megbízó megspórol. Ez összesen nettó 57,5 millió forint.

Egy akkora őrzővédő állományt foglalkoztató építő cég valószínű, hogy foglalkoztat legalább kétszer ennyi építőmunkást, így a fenti képlettel számolva a megbízó megspórolhat még kb. 110-120 milliót havonta, ha őket is feketén foglalkoztatja.

Legyen a takarítók száma fele akkora, mint az őröké, ugyanekkora nyereségrátával. Így rajtuk spórol a cég 25-30 milliót.

Máris 200 millió körül járunk havonta. És ez még mindig nem nyereség, csak pár száz ember feketén foglalkoztatásából eredő „spórolás”, ami a megbízó zsebében marad. A valóságban, ez egy közepes méretű országos cégnek felel meg, aminél jóval nagyobbak is léteznek, hasonló struktúrával működve. Így nem nehéz egyik-másik cégtulajdonosnak a 100 leggazdagabb magyar között parádézni, miközben a birodalmukat építgető munkások a törvény által előírt minimumot sem kapják meg.

 Csak az arányokat szemléltetve, Magyarországon kb. 120 ezer biztonsági őr dolgozik, 80%-uk feketén. Az építőmunkások és takarítók száma nem ennyire könnyen megbecsülhető, de a fenti arányokkal nem nagyon lőnénk mellé.

Csapdahelyzet

A feketefoglalkoztatást leginkább 2 fő tényező tartja mozgásban. Az első az az emberek nagy részében elültetett „Robin Hood” mentalitása, azaz az adóelkerülés társadalmi elfogadása. Ezzel viszont több probléma is van. Egyrészt, baromira nem a gazdagtól vesz el és szegénynek ad, hanem pont fordítva.

Az állami szervek működéséhez pénz kell, amit az államhoz befolyt bevételekből (jellemzően adókból) fedeznek. Ha nem folyik be pénz az egyik csatornán, mert például több százezer ember után nem fizetnek semmilyen adót és járulékot, akkor az államnak más pénzforrás után kell néznie. Ezt többnyire új adók kivetésével, vagy meglévő adók megemelésével teszi meg (lásd, 27%-os ÁFA, ami Európában a legmagasabb). Tehát, ha valaki örül annak, hogy a munkáltatója feketén foglalkoztatja, és beveszi azt a dumát, hogy így neki is több marad a zsebében az ostobább, mint fél pár rendőrcsizma. Azt a pénzt, amit pluszban zsebbe megkap (ha egyáltalán kap), elveszíti azon, hogy nincs TB-je, nem fizeti senki utána a nyugdíjjárulékot, valamint rengeteg olyan plusz adót fizet, ami nem is létezne, ha az őt foglalkoztató cég, és az összes többi hasonló, nem adó- és járulékcsalásból próbálná évről évre feljebb tornázni a tulajdonosát a leggazdagabb magyarok listáján.

A másik tényező, ami ezt az egész rendszert mozgatni tudja, az pedig a kényszerhelyzetben levő emberek végtelenségig történő kihasználása. Ezek a cégek kihasználják azt, hogy mindig lesz olyan ember, aki annyira kényszerhelyzetben van, hogy akkor is elmegy nekik dolgozni, ha feketén foglalkoztatják, és nem mer kiállni a saját jogaiért, mert fél, hogy elveszíti még azt a sz*r állását is..

Lehetséges megoldás

Ezek az esetek egyéni szinten nem oldhatók meg, mert, mint fent is írtam, mindig lesz olyan egyén, aki elvállalja a legrosszabb munkát és a legrosszabb feltételeket is. Viszont azt is észre kell venni, hogy az erőviszonyok az utóbbi időben megváltoztak a munkaerőpiacon. Nagyon sok területen, köztük a fent említett munkákban is, létszámhiány van, ami által a munkavállalók kerülhetnek előnyös helyzetbe, már ha ki tudják ezt használni.

Az egyik lehetséges megoldás az összefogásban van. Ott, ahol 10-20, vagy akár ennél is több embert foglalkoztatnak, ha mindenki, vagy legalábbis a nagy többség, összefogna, egyszer csak felállna, és nem vállalná a törvénytelen munkakörülményeket, és feketén foglalkoztatást, akkor talán mozdulna valami előre. Ha komplett munkásbrigádok, és őrzővédő szolgálatok jelentenék be, hogy addig nincs meló, amíg nincs törvényes foglalkoztatás, a cégek kénytelenek lennének előbb-utóbb lépni, mert egy embert lehet pótolni, de egyszerre több tucatot, vagy több százat nem. Sajnos, a valóság talaján maradva, a Magyar emberből kiveszett az összefogás, így ez a megoldás is valószínű, hogy csak elméleti marad. Pedig azok, akik feketén foglalkoztatják ezt a rengeteg embert, akár még meg is engedhetnék maguknak, hogy kifizessék azt az összeget, amibe a törvényes foglalkoztatás kerül. Legfeljebb egy, vagy két helyet lejjebb csúsznának a leggazdagabbak listáján. Igaz, nekik ez legalább akkora fájdalom lenne, mint a feketén foglalkoztatott, alulfizetett munkásnak az, hogy a hónap végén már kenyeret sem tud venni.

Pont a mai nap jelent meg egy cikk a fizetős egészségügyi szolgáltatások árairól, én pedig már napok óta gondolkozom, hogy megírjam a legutóbbi kalandomat ebben a témában, így végre rászánom magam.

Mivel jómagam is a cikkben leírt módon, idegenkedem a hosszú várólistától, az alacsony színvonalú, sok esetben teljesen eszközhiányos állami egészségügyi szolgáltatástól (volt már benne részem, hogy kisebb sebészeti beavatkozás után más osztályról kölcsönkért cérnával varrtak össze), azon ritka alkalmakkor, amikor ilyesmire van szükségem inkább rászánom a pénzt egy magánorvosra. Szerencsére tényleg nagyon ritkán van egészségügyi szolgáltatásra szükségem, a háziorvosomat már évek óta nem láttam, azt sem tudom, hogy praktizál-e, vagy egyáltalán él-e még.

Így tettem a múlt héten is. Kinéztem egy nem túl távoli, elfogadható áron szolgáltató magán-egészségügyi intézményt és bejelentkeztem kivizsgálásra. Amikor megérkeztem nem volt a váróban senki, és hamar sorra is kerültem. A vizsgálatra és az orvosra nem lehet panasz, kivéve, hogy azonnal elkezdett mindenféle laborvizsgálatokat szükségesnek tartani, azt viszont elfelejtették közölni, hogy ez mind külön-külön egy szabad szemmel is jól látható összeget jelent. Oké, vizsgálat megvolt, vérvétel megvolt, indulok a recepció felé, hogy fizetek. Ekkor már tele volt a rendelő. A hölgy kiszámolja, hogy mennyi az annyi, fizetek, számlát kapok, elköszönök, távozok.

Beülök a rendelővel szemben parkoló autómba, leállítom a fizetőparkolást, és pont indulnék, amikor az egyik recepciós hölgy szalad kifelé az ajtón és tanácstalanul nézelődik körbe az utcán. Gyanítottam, hogy engem kereshet, mert csak én távoztam akkor. Letekerem az ablakot, kérdezem, hogy engem keres-e, majd közli, hogy vissza kell jönnöm, mert a laborvizsgálat árát elfelejtették hozzáadni a számlához. Semmi gond, gondoltam, visszamegyek, kifizetem és minden rendben. Amikor belépek ismét a rendelőbe, mind a 3 recepciós / asszisztens hölgy eltűnik, én pedig ott maradok a várakozó betegek gyűrűjében, akik kérdő tekintettel bámulnak rám. Egy kis idő után kezd kellemetlen lenni a helyzet. Úgy érzem magam, mint aki csokit lopott a boltban és rajtakapták. A rendelő hátulsó részéből közben kihallatszik a hölgyek beszélgetése, nevetgélése. Közben elkezdek aggódni, mert leállítottam a parkolást, és nem szeretném, hogy megbüntessenek.

Jó pár perc elteltével előkerül az egyik hölgy. Odaállok a pult elé, várom, hogy mondják, hogy mennyivel vagyok még adós, erre a hölgy kérdőn rám néz és megkérdezi, hogy miben segíthet. Mondom, hogy a kolléganője hívott vissza, mert a laborvizsgálat árát nem adták hozzá a számlához. Ja, azt ő nem tudja, várjam meg a másik hölgyet. Nagy nehezen előkerül az a hölgy, aki illetékes az ügyben, mondja, hogy még 9100 forintot fizessek. Odaadok neki egy tízezrest, meg egy százast, hogy könnyebb legyen visszaadni. Nem kis döbbenetemre visszaad egy tízezrest, és még 90 forintot. Udvariasan közlöm, hogy számomra ez igen előnyös üzlet lenne, de biztos, hogy rosszul adott vissza. Ekkor elteszi a tízezrest, és otthagyja a 90 forintot. Mondom, hogy ez még mindig nem stimmel, egy ezrest kéne, hogy visszakapjak. Ekkor zavartan elteszi a 90 forintot és visszaad egy ezrest. Végre! Elnézést kér, elköszön és megy a dolgára. Kicsit zavar, hogy számlát nem kaptam erről a 9100 forintról, de úgysem tudom elszámolni sehol, így szemet hunyok felette.

Másnap vissza kell mennem, további mintát szolgáltatni a laborvizsgálathoz. A hölgy kérdezi, hogy ez fizetve van-e. Közlöm, hogy úgy tudom, hogy igen, mivel tegnap kétszer is fizettem. A hölgy pötyög egy kicsit a számítógépen, majd közli, hogy ez a laborvizsgálat nincs fizetve, csak a másik, így fizessek még 8100 forintot. Bevallom őszintén, itt egy kicsit elszakadt a cérna, de megpróbáltam a legudvariasabb formámat elővenni, és megkérdeztem a hölgyet, hogy mi lenne, ha előre tájékoztatnának ezekről a költségekről, és nem utólag szembesülnék azzal, hogy mindenért külön-külön kell fizetni, ráadásul úgy, hogy úgy szaladnak utánam az utcán, mintha szándékosan akartam volna előző nap fizetés nélkül távozni. Egy kicsit megalázónak tartom a dolgot, és úgy látom, hogy nem állnak a helyzet magaslatán, a színvonal pedig nem sokkal jobb, mint az SZTK-ban. Mire a hölgy: „Hát, tegnap nekünk itt sok gondunk volt”. Rendben, sajnálom őket a sok gondjukért, de akkor is elvárom a megfelelő tájékoztatást, és egy minimális színvonalat, főleg úgy, hogy a nap végére több tízezer forintot hagytam ott egyetlen vizsgálatért. Ezek után megkértem a hölgyet, hogy törölje a kontroll időpontomat, mert ilyen színvonalú szolgáltatást kapok az SZTK-ban is, ingyen, a laborvizsgálat leleteit pedig szíveskedjenek elküldeni e-mailben.

Bevallom, hogy igazságtalan lenne 100%-ban párhuzamot vonni az állami és a magán-egészségügyi ellátás között, mert a felszerelés tekintetében biztosan sokkal jobban áll az utóbbi, és az orvos is szívesebben dolgozik ha tudja, hogy megkapja érte a megfelelő járandóságot, valamint biztos, hogy minőségibb munkát tud végezni, ha megfelelő eszközállomány áll a rendelkezésre, de arra is oda kéne figyelni, hogy ne ugyanazok az unott arcú "klárikák" üljenek a recepciós pultban, akiket a doktor úr megszokott az SZTK-ban.

Azt tartja a mondás, hogy az vagy amit megeszel. Ha ez így van, akkor van pár dolog, ami biztosan nem szeretnék lenni.

A következő helyeket alapból tiltólistára tettem, így ezeket a helyeket messzire kerülöm az egész országban.

McDonald's

Aki egyszer is látta a Super Size Me-t, az egy percig sem gondolkozik rajta, hogy miért került nálam ez a hely tiltólistára. Bevallom, régebben jártam mekibe, de aztán felnőttem és rájöttem, hogy nemhogy nem menő, de egyenesen borzasztó. A kajáknak hányás mellékízük van, felpuffaszt, utána meg fél óra múlva éhes leszel. Szóval, nem pálya!

Burger King

A szitu ugyanaz mint a nagy testvér mekinél. Junk food, mirelit alapanyagból. Zero tápérték, 100% szemét. 

Gyros / Kebab büfé

Ha valaki szereti a rozsdás betonkeverőben készült gyrost, egérszaros pitában, akkor kedves egészségre. Én inkább kihagyom. Az ilyen ótvar helyekkel tele van a város (meg a fél ország). Az alapvető probléma ezekkel a teljesen más kultúrát képviselő helyekkel, hogy az élelmiszer-higiéniához is teljesen más a viszonyuk, mint ami nálunk megszokott, A vendéglátásban amúgy sem ritka a trükközés, de valahogy ezek a közel- és távolkeleti éttermek mindig überelni tudják a többit. A közel-keleten járva láttam már a 35 fokos hőségben a napra kilógatott húst árulni a piacon, amin legyek tömkelege lakmározott. Ott ez teljesen normális, nálunk szerencsére nem.

Kínai gyorsbüfé

A szitu hasonló mit a fenti esetben. Tucatszám kerülnek be a híradásokba a kínai éttermek, ahol az élelmiszerbiztonságot még hírből sem ismerik. Például mint ebben a cikkben. Mondjuk, mit várhatunk azoktól akik varangyot, kutyát és 100 napos tojást esznek? Alapvetően magával a kínai kajával nem lenne gond, feltéve ha nem az előbb felsorolt alapanyagokból készül, viszont a körülmények sokat rontanak a helyzeten. Egyébként meg minden élelmiszerbiztonsággal kapcsolatos visszaélést a legsúlyosabb büntetőjogi kategórába kéne emelni, hiszen emberek egészségével, sőt életével játszanak.

A végére pedig álljon itt egy pozitív példa is.

Például lángost csak egy helyen eszem a városban, mert tudom, hogy ott mindig friss és finom. Nem hiába kígyózik a sor délidőben a Flórián téri aluljróban a lángosos előtt.

Te melyik helyeket kerülöd, és mik a kedvenc helyeid?

A vasárnapi népszavazás eredménye, mint szinte minden ma Magyarországon, eléggé megosztotta közvéleményt.

Vannak, akik a népszavazás érvénytelenségét emelik ki, mint fő eredményt, és vannak, akik a szavazat eredményét tekintik, részvételi aránytól függetlenü, döntő fontosságúnak.

Mi lett az eredmény és mi volt az érvényesség követelménye.

A szavazás akkor lett volna érvényes ha a szavazásra jogosultak több mint fele, azaz a fele + 1 ember részt vesz a szavazáson. Az eredmény akkor tekinthető érvényesnek, ha azt a szavazáson részt vevők legalább fele + 1 ember megszavazza.

Konkrét számok tekintetében ez így néz ki:

Az összes szavazásra jogosult Magyar állapolgár száma 8.272.625 fő. Ahhoz, hogy a szavazás maga érvényes legyen 4.136.313 főnek kellett volna részt vennie a szavazáson, ahhoz pedig, hogy a kíirt kérdést el lehetssen dönteni 2.068.157 főnek kellett volna érvényesen ugyanúgy szavazni.

A jelenlegi helyzetet tekintve a szavazópolgárok 40%-a, azaz 3.338.483 ember szavazott érvényesen, azonknak viszont a 98%-a, azaz 3.282.928 fő NEM-mel szavazott.

A fentiek fényében az a helyzet állt elő, hogy a kérdésre leadott egyforma válaszok mennyisége jóval meghaladta azt a minimum szavazatszámot (a 2.068.157-et), amivel meg lehetett volna érvényesen nyerni a szavazást, a szavazás mégsem érvényes. Ez, az arányok fényben egyértelműen a népszavazás “elbojkottálásának” köszönhető, tekintve, hogy közel 800.000 ember távol maradt, akinek a kérdésre adott válasza önmagában nem is számítana, tekintve az “NEM” szavazatok igen magas számát, azok csak a szavazat érvényességéhez szükséges “töltelék” szavazatok lennének.

Kik mentek és kik nem mentek el szavazni.

A szavazati arányokból megállapírható, hogy akik egyetértettek a népszavazás kérdésével és céljával, azok nagy része elment, tehát akik nem mentek azok nagy valószínűség szerint a következő okok valamelyike miatt nem tette.

Tény, hogy a népszavazást megelőző kormányzati kommunikáció igen béna volt, és sok emberben még akkor is visszatetszést keltett, miközben az eredeti céllal tudna azonosulni, de a fenti okok miatt inkább döntött úgy, hogy nem azonosul magával az elbaltázott kormánypropagandával.

Aztán, ott vannak még azok akik nem értették meg, vagy nem is érdekli őket a népszavazás kérdése, vagy maga a politika, semmilyen szinten.

Aztán vannak azon tábor szerteágazó képviselői, akik belpolitikai eseményként értékelték a népszavazást és Orbán vs. Gyurcsány- Fodor-Kutyapárt vonalnál nem tudnak tovább gondolkodni.

Ide sorolnám még azokat is, akik nem tartoznak konkrétan a, főleg liberális, ellentáborhoz, viszont a kormányból kiábrándultak és nem akarták tovább erősíteni a Fidesz és Orbán Viktor hatalmát, függetlenül attól, hogy ez nem belpolitikai kérdés volt. Hiába, vannak akik nem tudnak tovább lépni ennél a szintnél.

Végül, de nem utolsó sorban, vannak azok, akik tényelg szeretnék ha Magyarországra telepítenének pár száz, vagy pár ezer menekültet/bevándorlót/migránst, hívja mindenki ahogy akarja. Bár, valószínűleg ők voltak az az 55.555 “IGEN” szavazók.

Mi a probléma magával a kvótarendszerel?

Őszintén szólva Brüsszel erőlködése a kvótarendszer mellett is eléggé érthetetlen.

Először is, Brüsszel, valamint Németország azok, akik tárt karokkal várják, vagy szeretnék várni a migránsokat, akár számolatlanul, ellenőrizetlenül is, függetlenül attól, hogy ez milyen biztonsági, és egyéb kockázatokat hordoz magában. Aztán, amikor rájönnek, hogy nagy a kabát, és nem tudnak egyedül megbírkózni a feladattal, akkor szépen lepasszolnák azt a pár százezer, vagy pár millió személyt akikkel nem tudnak mit kezdeni, a többi EU-s országnak, függetlenül attól, hogy ők kérnek belőle, vagy nem. No, ennyit a “Wilkommenkultur”-ról!

Másodsorban, a dolog kivitelezésben is van némi hiba. Történetesen az, hogy az EU-n belül nyitott határok vannak, így az EU-ban tartózkodó polgárok mozgása Magyarországtól Portugáliáig teljesen szabad, mindenféle határellenőrzés, és akár igazoltatás nélkül.

Tehát, ha szegény migránst nem fogadják mégsem tárt karokkal Németországban, pedig Angela Merkel “megígérte nekik”, és lepasszolják azt mondjuk Magyarországnak, Alit és népes családját semmi nem akadályozza meg, hogy miután itt regisztrálták, önkormányzati lakást és támogatást utaltak ki neki, szépen elutazzon az Európai únió bármely más országába és ott árulja a gyrost, a kábítószert, kisfiúk testét, vagy perzsa szőnyeget, vagy amit akar. Persze, azért havonta még “haza” lehet ugrani a kerületi önkormányzatba a segélyért, de jó esetben bankszámlát is kapnak, VISA kártyával, így még ezt az utat is meg lehet spórolni.

Aztán persze, biztos akadnának olyanok is akiknek megtetszik kis hazánk és itt maradnak, ahogy az Brüsszelben szeretnék, és itt színesítenék a kultúrképet.

Egy dolog viszont biztos, hogy a kvótarendszer gyakorlatilag betarthatatlan, hacsak nem állítják vissza a határokat az únión belül, vagy nem szerelnek nyomkövetőt a kedves erőszakkal betelepített bevándorlókra.

A végére maradt egy érdekes kérdés, mégpedig az, hogy az EU nyújtotta demokrácia, a szabad helyváltoztatás joga, és egyéb vívmányok hol vannak akkor amikor kötelezően akanak letelepíteni valakit egy olyan országba, ahova ő lehet, hogy nem is szeretne költözni. Ha már beengedünk valakit az Európai únióba, akkor mennyire jogszerű, és meg lehet-e egyáltalán, vonni tőle azokat a jogokat, amik a többi, az EU-ban élő állampolgárt megilletik?

A téma persze sok egyéb kérdést is felvet.

Biztos csak ez az egy módja van a baj elől menekülők megsegítésének?

Mennyire etikus, jogszerű és ésszerű egy olyan bevándorlási hullám támogatása, ami embercsempészek és egyéb kőkemény bűnözők hatalmas biznisze és teszi őket kőgazdaggá, miközben a menekülőket kisemmizi mire ideérnek?

Tényleg mindenkit be kell fogadni, tekintet nélkül arra, hogy tényegesen az életét menti, vagy csak egy jobb élet reményben akar “beszivárogni”, esetleg bűnös szándékok vezérlik?

Mennyire ésszerű elvárás az integrálódás azoktól akik olyan kultúrából érkeznek, ahol az európai értékrend teljesen idegen, sok esetben pedig egyenesen elfogadhatatlan?

A kérdéseket a végtelenségig lehetne folytatni, de nem biztos, hogy érdemes. Ha “odafönt”, a döntéshozó helyeken nem gondolják át őket elég alaposan, akkor mit lehet várni a kisemberektől?

Nap mint nap jelennek meg újabb cikkek arról, hogy a hazai személy- és vagyonvédelmi szakmában igen kritikus a helyzet, mivel 10-20 ezer vagyonőr hiányzik a piacról.

Ha ilyen témájú cikkekból kíván valaki szemezgetni azt megteheti itt, itt, itt és itt is.

Miközben ennek okait boncolgatják (alulfizetettség, magas fekete foglalkoztatás, stb..) igen kevés szó esik arról, hogy vajon mitől és kik irányítása mellett süllyedt idáig ez az egész szakma, és hogyan alakult ki az a fajta rendszer ami ezt a nagy arányú fekete foglalkoztatást, ezzel párhuzamosan pedig a szolgálatatás minőségének alacsony színvonalát eredményezi.

Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell értenünk, hogy hogyan is épül fel egy átlagos személy- és vagyonvédelmi szolgáltatási láncolat.

Alvállalkozói láncolat

A jól bevált, több évtizedes gyakorlat szerint a nagy piacvezető biztonsági cégek, amik többnyire magas rangú volt vagy aktív rendvédelmi vezetők érdekeltségébe tartoznak, nem egy esetben erős politikai hátszéllel, többnyire nem saját alkalmazásban, hanem alvállakozói rendszerben dolgoznak. Ezt azt jelenti, hogy, bár a fővállalkozó cég köt szerződést a megbízóval, a munkát kiszervezi egy másik biztonsági cégnek, ezzel pedig a felelősséget is rá hárítja tovább. Természetesen a maga kis hasznát azért leszedi, azt pedig többnyire le is adózza, így a részéről a törvényes működés látszata áll fenn.

Ez az alvállakozói rendszer aztán táptalajt nyújtott különböző kölségvetési trükközésekre, valamint a feketén foglalkoztatások leplezésére.

A 90-es évektől kezdődően, amikor a személy- és vagyonvédelmi szakmai elkezdett “slágerszakma lenni” a helyzet teljesen vadnyugati volt. A vagyonőrök 90%-a nem volt bejelentve, amit a következő képpen oldottak meg.

A fővállalkozó már eleve jóval a reális ár alatt kötött szerződést a megbízóval, (a 2000-es években ez például 500-650 forintos óradíjat jelentett), amit aztán a maga kis 10-20%-os hasznát levéve tovább passzolt egy alvállalkozónak. Szinte mindegyik nagy cégnek volt erre egy saját alvállalkozója.

Ez az alvállalkozó aztán szintén levette a maga hasznát és tovább passzolta a munkát több kisebb alvállalkozónak, akiknek meg volt szabva, hogy mennyi pénzt adjon az őrnek és mennyi maradhat meg neki. A gond ezzel az, hogy mire a megbízás elért a 3. szintre, az eredeti vállalási díj leolvadt a felére, azaz alett belőle 350-400 forint / óra / vagyonőr. Ebből a pénzből már akkor is lehetetlen volt legálisan foglalkoztatni egy vagyonőrt. (az akkori személy- és vgyonvédelmi szakmai kamarai ajánlása szerint a minimális vállalási ár, amiből egy minimálbéren dolgozó vagyonőr bérköltségei, valamint minimális haszon kihozható 1000 forint / óra körüli összeg volt.).

Tehát az alvállakozónak maradt az a lehetőség, hogy feketén foglalkoztatja a vagyonőrt, magánnak pedig levesz szintén 10-20%-ot. Így lett aztán a végén 300 Ft-os adózatlan órabér a vagyonőr fizetsége, ami mellett persze sem fizetett szabadság, sem táppénz, sem túlóra pótlék, sem egyéb, törvényben előírt juttatás nem járt.

Itt viszont felmerült az a probléma, hogy ha az alvállalkozónak ennyi bevétele származik és nincs kiadása (mivel az őrt feketén foglalkoztatja, annak bérét nem számlhatja el költségként) marad az a megoldás, hogy papíron ő is továbbadja a munkát, áltában egy “eldobható” cégnek, aki aztán semmilyen adóterhet nem fizet be.

Volt amikor a láncolat még tovább ment, mindenki papíron alászámlázott a másiknak, a végén pedig mindig volt egy fiktív, vagy valós de “eldobható” cég.

Ezáltal létrejött egy 4-5 lépcsőből álló alvállakozói láncolat, aminek a vége adóelkerülés, feketén foglalkoztatás, fiktív számlázás, és persze a szakma rossz megítélése mind a munkavállalók, mind pedig a szakma alacsony színvonalát látva, az átlagember szemében.

Egy esetleges ellenőrzés során általában csak a szerződési legaláján álló cég dőlt be, ami sok esetben fiktív volt, meg legfeljebb az eggyel felette álló cég, a fővállalkozóhoz viszont szinte soha nem jutott el a munkaügyi, vagy adóügyi vizsgálat, mert jogilag ő tiszta maradt azáltal, hogy továbbadta a munkát, ezáltal a felelősséget, valamint a munkáltatói jogokat és kötelességeket.

Módszerváltás

A 2000-es évek második felében történt egy változás a rendszerben, amihez sokan nagy reményeket fűztek a fekete foglalkoztatás visszaszorítását tekintve. Sajnos azóta kiderült, hogy ezek is csak látszatintézkedések voltak, amik a rendszert egyáltalán nem változtatták meg, csak némiképp átalakították.

A 2005. évi CXXXIII. Törvény megtiltotta az alvállalkozó láncszerződéseket, így azt lehetett remélni, hogy ezzel meg is szűnik, vagy legalábbis lecsökken a feketén foglalkoztatás és adóelkerülés ebben a szektorban.

A helyzet viszont nem ilyen egyszerű. A törvény ugyanis (talán szándékosan, talán nem) csak azt tiltja meg, hogy azonos tevékenységi körön belül nem szerződhet tovább az alvállalkozó, azaz a személy- és vagyonvédelmi tevékenységre nem szerződhet tovább.

És itt jön az a trükk, ami aztán még az eddiginél is rosszabb helyzetet eredményez.

Jelenleg a módszer a következő:

A “csúcson” levő szereplők az eddigiekkel teljesen azonos módon működnek. A fővállalkozó vagyonvédelmi cég többnyire jóval piaci áron alul szerződik a megbízóval (jelenleg a kamarai ajánlás szerint 1929 Ft + ÁFA / óra egy vagyonőr legális foglalkoztatásának a rezsióradíja, manapság viszont 700-800 forintos díjakon is simán szerződnek fővállalkozók a megbízókkal), amit aztán a jól bevált módon tovább passzolnak az alvállalkozónak 10-20% haszon levonása után.

Itt elméletileg meg kéne szakadnia az alvállalkozó láncnak, mert a törvény szerint újabb vagyonvédelmi cég a munkába nem vonható be. Itt a kulcszó a vagyonvédelmi.

Azt ugyanis nem tiltja a tövény, hogy munkaerő kölcsönző céget vonjon be az alvállalkozó, így a lánc továbbmegy, csak már nem vagyonvédelmi szerződés keretén belül, hanem munkerő kölcsönzés címén.

És itt történik meg az, ami a '90-es, 2000-es évek totális feketefoglalkoztatásánál is aljasabb.

Az őrt bejelentik a munkerőkölcsönző céghez, így látszólag rendben van a foglalkoztatása egy esetleges munkaügyi ellenőrzés során, viszont az adó- és járulékterheket nem fizetik. Így a cég hónapokig, vagy akár egy évig is működhet a legális működés látszatát keltve, mire a rendszerben kiderül a turpisság.

Ha a cég túl sok adósságot halmoz fel, akkor egyszerűen eltemetik egy cégtemetőben és létrehoznak egy új céget, ahová az őrt átjelentik, sokszor a tudta nélkül, és megy minden tovább.

Természetesen fizetett szabadság, táppénz, túlóra pótlék, de még a 24 órás szolgálatban kötelezően megszabott 4 óra pihenőidő sem jár az őrnek.

Miért aljasabb ez a rendszer mint az előző, ahol teljesen feketén volt foglalkoztatva mindenki?

Mert akkoriban mindenki tudta, hogy feketén van foglalkoztatva, most viszont mindenki át van verve. Nem csak a hatóságok, hanem maga a munkavállaló is, aki abban a hitben jár be munkába nap mint nap hogy “ketyeg” a nyugdíjjáruléka, rendben van a TB-je, stb...

Ezzel szemben a költségvetésben óriási hiányok keletkeznek a be nem fizetett milliárdos adók és járulékok miatt, a dolgozó pedig majd akkor szembesül a szomorú valósággal, amikor közlik vele, hogy nincs fedezet a TB ellátására, vagy nem kap nyugdíjat, holott ő ledolgozta azokat az éveket, ami alapján megilletné az ellátás.

Az őr jogainak érvényesítésére, valamint kártérítésre, vagy az elmaradt járulékok befizetésre igen kevés az esély, mivel ezeket az eldobható alvállalkozókat, illetve munakerő kölcsönzőket csődbe viszik, megszűntetik, a láncolatban felette álló pedig jogilag nem felelős semmiért.

Nem csoda tehát, hogy ez, az adóelkerülésen és munkaerő-kizsákmányoláson alapuló ágazat nem vonzó a munkavállalók számára és aki teheti elmenekül belőle.

Ezáltal viszont tovább romlik a szolgáltatás minősége, valamint a szakma megítélése, mert többnyire az értelmesebb, jobb képességű emberek hagyják ott a piacot, külföldön, vagy itthon más szakmában helyezekednek el, és marad a “maradék”, akik finoman szólva sem képviselik a szakma csúcsát (tisztelet a kivételnek).

Hogyan lehetne rendbe tenni a rendszert?

Az elmúlt időszakban felgöngyölítettek több, a vagyonvédelemben tevékenykedő adóelkerülésen és járulékcsaláson tetten ért céget, amit páran a szakma kifehéredésének kezdetének tartanak, viszont a helyzet sajnos nem ilyen egyszerű.

Erről bővebben itt és itt, valamint egy részletesebb írás a szakmát érintő adócsalási ügyekről itt olvashat.

A rendszer legnagyobb hibája, hogy az igazi felelősöket, akik ezt az egész rendszert kialakították és akik a legnagyobb haszonélvezői, a jelenlegi törvények szerint nem lehet felelősségre vonni.

Érinthetetlen cégek

Ez mellett pedig ott vannak azok a cégek, akik érinthetetlenek, azaz kapcsolataik és politikai beágyazódottságuk okán nem kell tartaniuk adó-, illetve munkaügyi ellenőrzésektől és retorzióktól, így a többi, kapcsolatokkal nem rendelkező adócsaló céghálózatok felszámolása nem oldja meg a problémát, hanem csak az erőviszonyokat rendezi át ezen kivételezett cégek javára.

A kisebb cégek szerepét, megbízásaikat átveszik azok, akik büntetlenül űzhetik tovább az ipart, ugyanazokkal a feltételekkel, ugyanazokért a vállalási díjakért.

Ezen oknál fogva, a fekete foglalkoztatás a szakmán belül nem csökken egyáltalán.

A legfájóbb pontja a történetnek az, hogy a szakma meghatározó alakjai, azaz a piacvezető vagyonvédelmi cégek tulajdonosai és vezetői nagyrészt a rendvédelmi szervek volt, vagy aktív tagjai, akik az állampolgárok életének, testi épségének, jogainak megóvását voltak, vagy lennének hivatottak szolgálni, ma pedig egy munkaerő-kizsákmányoláson, adó- és járulékcsaláson alapuló üzlet haszonélvezői, akik közül sokan az elmúlt két és fél évtized alatt milliárdos vagyonra tettek ebből az üzletből szert.

Amíg az irreálisan alacsony áron szerződő megbízók és fővállalkozó cégek nem vonhatóak felelősségre, addig hiába is várhatjuk az ágazat kifehéredését, a szakmai színvonal emelkedését és jobb megítélését.

A felelősség pedig teljesen egyértelmű akkor, amikor olyan vállalási áron szerződnek a cégek a megbízókkal, amiből már egyértelműen tudni lehet, hogy a törvényes foglalkoztatás költségeit nem fedezi.

Az, hogy milyen biztonsági kockázatokat rejt egy alulfizetett, motiválatlan és sok esetben alulképzett személy- és vagyonőr pedig úgy látszik kevés embert érdekel. Talán ez is megérne egy külön cikket.

Elvben még talán egyet is tudnék érteni azzal a céllal, hogy egy adott szolgáltatási szektorban mindenkire egyformán vonatkozzanak a szabályok és mindenki csak legálisan, az adófizetési és egyéb kötelességeinek eleget téve végezzen gazdasági tevékenységet.

A konkrét esettel kapcsolatban mégsem tudok ennyire egyértelműen a tüntetők mellé állni, aminek több oka is van.

Az első mindjárt az, hogy nem is teljesen világos, hogy mit is akarnak. Az egyik hírben, valamint a tüntetés alatt kifeszített hatalmas molinón az áll, hogy "Tiltsák be az Ubert", a következő mondatban pedig azt hangoztatják, hogy őket nem zavarja az Uber, csak legyenek azonosak a feltételek.

a "Kapcsolják ki az Ubert!" felkiáltások és egy-két, médiában megjelent megnyilvánulás pedig arra enged következtetni, hogy a tüntetők nagy részének halvány lila fogalma sincs arról, hogy hogyan is működik az Uber, ami ellen ekkora nagy hévvel tiltakoznak.

Sajnos az sem igazán segít a közvéleményt az ügy mellé állítani, ahogy a tüntetésben résztvevő taxisok viselkednek. A már jól megszokott kopasz fej-kapucnis pulcsi-bőrkabát-farmer tipikus hiénataxis megjelenés mellett a káromkodó, rendőröket leszúrással fenyegető nem túl bizalomgerjesztő személyek nem pont azok akikkel az átlagember szívesen ülne egy autóban.

De nézzük is, hogy miről is van nagyban szó.

A tavaly augusztusban megjelent 175/2015-ös kormányrendelet szabályozza a személygépkocsival történő személyszállító vállalkozások, valamint diszpécserszolgálatok működését. Ezen kívül a taxisoknak van külön taxis rendeletük is.

A fenti kormányrendelet 2 részre bontja a személyszállítási szolgáltatásokat:

1. Vannak a taxisok, akiknek sárga rendszámú sárga autóval, valamint egyéb feltételek megléte mellett engedett meg a személyszállítás.
2. Aztán vannak az úgy nevezett személygépkocsis személyszállítók, akikre majdnem ugyanazok a feltételek vonatkoznak mint a taxisokra, kivéve, hogy nem kell a rendszámnak és az autónak sárgának lenni. Ez utóbbi szolgáltatást viszont csak és kizárólag bizonyos egyéb tevékenységekkel kapcsolatosan lehet végezni, úgy mint szálláshely szolgáltatás, rendezvényszervezés, utazásszervezés, oktatási tevékenység, autóbuszos, hajós, valamint légi személyszállítás.

Mindkét szolgáltatónak le kell tenni egy szakmai vizsgát (a taxisoknak taxis vizsgát, a személygépkocsis személyszállítóknak pedig, meglepő módon, személygépkocsis személyszállító vizsgát), ami egyébként igen nagy átfedésben van egymással.

Mindkét szolgáltatónak le kell vizsgáztatni az autóját személyszállításra, ami azt jelenti, hogy meg kell felelni bizonyos (közel azonos) feltételeknek, ami vizsgát évente meg kell újítani.

Utasbiztosításra is szüksége van mindkettőnek, amit vagy úgy old meg, hogy letétbe helyez 50 ezer forintot utasülésenként, vagy biztosítást köt.

Ha vállalkozó formában végzi a tevékenységet akkor le kell tenni mindegyiknek egy személyszállító vállalkozó vizsgát, ami teljesen azonos mindkét szolgáltató esetében.

Tehát, elméletileg van egy olyan lehetőség, ahol lehet sárga rendszám nélkül is személyt fuvarozni, csak épp a törvényalkotók ezt úgy alakították ki, hogy at Uber ne férjen ebbe bele, így ha akarnák sem tudnák jelenleg Magyarországon legálisan üzemeltetni a rendszert. Ennek ellenére már egyre több Uber sofőr rendelkezik személyszállító szakvizsgával, sőt vállalkozóival is, ami egyébként nem egy ördöngösség, hiszen kisvállalkozói átalányadózóként havi 50 ezerből meg lehet úszni az adófizetést (amit egyébként sok taxs is tesz), sőt, főállás mellett részmunkaidős vállalkozóként 25 ezerből is.

A becsületes adófizető taxis vs. illegális, adóelkerülő uberes helyzetet láttatni kívánóknak meg azért nehéz hinni, mert köztudomású, hogy a taxisok igen kis hányada ad számlát az utazásról, valamint legendák százai keringenek arról, hogy hogyan működnek "okosban".

De hogyan is működik az Uber?

Elhangzottak olyan vádak is a taxis tüntetők részéről, hogy az Uber sofőrök nem adnak számlát. Ez teljes mértékben igaz is, hiszen az uber sofőr nem kap az utastól egyetlen fillért sem, így neki nem is kell számlát kiállítania az ügyfél felé.

A rendszer úgy működik, hogy az ügyfél beregisztrál az Uber honlapján, majd megadja a bankkártya adatait, onnantól kezdve minden tranzakció automatikusan történik, minden utazás után. Az Uber levonja a megfelelő összeget az utas számlájáról, aminek egy bizonyos részét (75-80%) kifizet a sofőrnek. Így számlázási kötelezettsége a vállalkozóként tevékenykedő sofőrnek az Uber felé lenne, nem az utas felé. Mivel minden online történik, így valószínűleg papír alapú számlát nem is fogadna el és nem is kell neki. Az online bizonylatok ugyanúgy a bevallás részét képezhetnék, ha az uberezésre a jogszabály lehetőséget adna.

Uber sofőrnek regisztrálni pedig szükség van egy csomó mindenre, kezdve az erkölcsi bizonyítványtól az autó forgalmiján és biztosításán keresztül személyszállító szakvizsgára, és még fél tucat egyéb igazolásra, valamint az autó minden oldaláról képet is kell feltölteni, hogy lássák, hogy megfelel-e a követelményeknek. Erről írt egy cikket a 444.hu is, ami itt tekinthető meg.

Ha a tisztelt törvényhozók az Ubert legális szolgáltatóvá akarnák tenni, akkor egy nagyon egyszerű megoldással megtehetnék. Elég lenne a 175/2015-ös Kormányrendeletben belevenni a közösségi személyszállítást a személygépkocsis személyszállítási szolgáltatások közé és máris a törvényeknek megfelelően, vizsgázott sofőrökkel, vizsgázott autókkal, bejegyzett, adófizető vállalkozókkal működne a rendszer.

Ha esetleg még több adót szeretnének belőle, akkor pedig szinte biztos vagyok benne, hogy meg lehetne egyezni az Uberrel, hogy csináljanak egy hazai leányvállalatot, amivel pedig leadózzák a náluk maradt 20-25%-os jutalékukat. Tekintve, hogy egy világméretű cégről van szó, biztos nem vágná őket földhöz.

Kérdés, hogy ez miért nem történik meg?

Ha pedig a világméretű cégnél tartunk, akkor ne felejtsük el azt a tényt sem, hogy rengeteg külföldi turista érkezik az országba, akiknek már ott lapul a zsebükben az Uber alkalmazás, ami így kézenfekvő megoldást kínál nekik Magyarországon is a megfizethető, biztonságos utazásra, ezáltal az Uber közvetlenül a turizmussal is összefüggésbe hozható, mégpedig pozitív módon, ellentétben a hazai taxistársadalom egyes tagjairól, akiről rémhírek terjengenek szerte a világban.

Miért szeretik az utasok az Ubert?

Egyrészt, valószínűleg azért mert olcsóbb mint a taxi, de hangzott már el nem egy olyan hozzászólás is, főleg a mostani taxistüntetés kapcsán, hogy ha ugyanannyiba kerülne, mint a taxi akkor is az Ubert választanák, mégpedig azért mert kényelmes és praktikus az alkalmazás, valamint az is az okok között szerepelt, hogy az út után azonnal lehet értékelni is a sofőrt, így a sofőrök motiváltak abban, hogy mindig elégedett legyen az utas.

A másik ok pedig, amit szintén sokan hangoztattak, hogy a taxisok rossz híre miatt akkor sem utaznának taxival, ha az Uber megszűnne.

Ehhez, valljuk be, tevékenyen hozzátettek a taxis tüntetők is, a nem túl színvonalas megnyilvánulásaikkal, valamint megjelenésükkel, de a rengeteg városi legenda sem segít, amit róluk hallani mindenfelé.

A vezess.hu oldalon megjelent, "Így működik a taxismaffia" című cikke szerint, amit egy volt taxissal készítettek, egy "Mercis" becenevű figura uralja a belvárosi taxidrosztokat, amiért 300 ezer forintot kell fizetni, ha valaki oda akar állni. A taxisok állítólag sosem mernek feljelentést tenni, mert félnek a retorzióktól.

Erről egyszer mesélt nekem egy idősebb taxis bácsi is akivel utaztam. Ezt mondta, hogy mindenki fél tőle, mert autók kerekének kiszúrásával, sőt az autók felgyújtásával fenyegetik őket ha valaki oda mer állni az "Ő helyükre".

Itt viszont felmerül a kérdés, hogy valójában ki miatt is nem tudnak megélni a tisztességes taxisok?

Nem lehet, hogy a teljes taxis szakmát rossz hírbe hozó hiénák, valamint a 300 ezret egy taxidrosztért bekaszáló, a többi taxist fenyegető "Mercis"-félék többet ártanak nekik, mint az Uber?

Miért nem tüntetnek a taxis szakma megtisztításáért? Miért nem fognak ugyanígy össze és tüntetik el az útból ezt a "Mercist"? Ha 20-30 autóval odaállnának minden droszthoz mit tudna tenni az a "Mercis" és a maroknyi bandája? Felgyújtanák a város összes céges taxiját?

Ha mindenki tud erről a jelenségről miért nem tesznek ellene, sem a BKK, sem a hatóságok?

Ezek után nem vagyok meggyőződve arról, hogy az Uber a taxis társadalom főellensége?

Apropó, azt ugye feltűnt, hogy az Ubert betiltani kívánó taxisok igen nagy része "mezítlábas taxis"?

Nem lehet, hogy inkább az zavarja őket, hogy az Uber egy olyan rendszer ahol az utas védve van a "szokásos" taxis trükkök ellen, és előre kiszámítható az utazási távolság és a fuvardíj?

Egyébként, ha hosszú távon számolunk, akkor az Uber sem sokkal olcsóbb, tekintve, hogy teljesen más üzleti modellben működik mint a hagyományos taxi, így van amikor az alacsony alapdíjon utazik az utas, és van amikor emelt áron, a kereslet-kínálat függvényében. A jelentős különbség viszont az, hogy az emelt árról az ügyfél még a megrendelés előtt tájékoztatva van, így el tudja dönteni, hogy megfelel-e ez neki, vagy megvárja amíg az emeltdíjas időszak elmúlik.

Ezen kívül, sok országban (Magyarországon még nem) több kategóriában is elérhető a szolgáltatás. Az UberX, ami Magyarországon is elérhető, a legolcsóbb kategória. Aki ennél szebb és nagyobb autót akar annak ott van az Uber Black, ami kicsit drágább, aki pedig ennél is többre vágyik annak az Uber Lux, ami felső kategóriás autókkal szolgáltat, vagy az Uber SUV, ami városi terepjárókkal. Ebben is lényegesen különbözik a hagyományos taxi-modelltől.

Kíváncsian várom a fejleményeket és, hogy mit lépnek az ügyben a döntéshozók. Elkaszálnak egy nemzetközi szolgáltatást, hogy megvédjék pár kiskakas szemétdombját (ami mellesleg nem lenne túl demokratikus és a piacgazdasággal összhangban lévő lépés, bár nem hiszem, hogy ez őket zavarná), vagy hallgatnak az új idők szavára és  megértik, hogy nem lehet a fejlődésnek útját állni. Ez utóbbi esetben megfelelően szabályozott mederbe terelni és hagyni, hogy az utas válasszon, hogy kivel szeretne utazni.